Köszöntő
Egy műnek a való értékét csak maga a művész mondhatja el, mások csak beszélhetnek róla"
(Egry József)
Kedves Múzeumlátogatók!
A hajósi kastély méltósága önmagáért beszél. Köszöntőmben a dicsérettel ugyan nem fukarkodok, de az épület szépségénél és új funkciójánál fogva önmagában is egy letűnt történelmi kor és jelenünk kulturális életének lenyomata.
Magyarország e végeit, a megye déli részét, a Bácskát nem kényeztette el sem a természet, sem a történelem. Nem tudunk hófödte hegyeket, vadregényes dombokat, várakat kínálni a hozzánk látogatóknak. De Bács-Kiskun viszonylag gazdag egyházi, városi műemlékekben s közgyűjteményekben. Folyóvizeink, pusztáink épp úgy érdeklődést váltanak ki, mint gyógyvizeink, élményfürdőink, gasztronómiánk vagy országos hírű fesztiváljaink. Mindezek mellé ezentúl a hajósi kastély is felsorakozik - igazi turista látványosságként.
A felújítás során ötvöztük a barokk eleganciáját, korunk modernitását s a múzeumi szakmai követelményeket. Nem titkoltan büszkék vagyunk erre az „ékszerdobozra", magunkénak érezzük az épületet, mely megyénk építészeti, műemléki örökségének egyik dísze és különlegessége. Úgy gondolom, méltó helyet foglal el megyénk turisztikai térképén s színesíti programkínálatát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Remélem, Önöket is elbűvöli az egykori érseki kastély szépsége és kiállításai. Vigyék magukkal a kiállítóhely, a település, a borvidék, a megye hírét és térjenek vissza szeretettel hozzánk! Kellemes időtöltést és szép élményeket kívánok!
Bányai Gábor
a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke